A következő telet már Miskolcon töltöttem és amikor megint elkezdett esni a hó, úgy gondoltam, hogy a rallys kocsimmal és téli gumijaival felmegyek a Bükkbe.
Érdekesség képpen: a Bing Image Creator által alkotott AI kép
Lillafüred előtt járhattam, mikor jött egy kis szellő és elém döntött egy fenyőfát, de olyan hirtelen, hogy satufékkel is nekimentem. Komoly baj nem történt, de leszakadt a kipufogó (a trabin elöl van). Bedobtam a csomagtartóba, beizzítottam újra, és éktelen zajjal elindultam lefelé. Aztán „visszakettes” padlógáz, mert mögöttem sorra dőltek kifele az útra a fenyők. Itt már az életemért rettegtem. Hazamenet közben még bejelentettem a tűzoltóknak, hogy valószínűleg „kivonulásuk lesz” a Bükkbe.
Ettől rosszabb élményem csak a „hírhedt tátrai erdőirtás” volt. De az már egy másik történet.
2000 telén nagy hó volt, és mivel nem voltunk főútvonal, a faluba bevezető utat csak a legvégén kotorták le, aminek az lett az eredménye, hogy addigra a forgalom szépen „kitaposta” nyomvályúsra és úgy kijegesítette, hogy napos időben úgy csillogott, mint az üveggyöngy a csilláron.
Egy alkalommal amikor mentem be a városba, – mit mondjak, nem száguldottam (ugye egy Trabanttal ezt még elképzelni sem lehet) –, váratlanul megpördültem az úton. Többször! Annyi szerencsém volt, hogy üres volt az út, a madár se járt rajta. Picit megijedtem, de mivel sem a nemes kincsnek – miszerint „A Trabant” –, sem nekem nem esett bajom, mentem tovább. Mikor is, esmét piruetteztem vagy kettőt. No ekkor már tényleg bereccsentem. Megfordultam lassan, és haza óvatoskodtam. Újfent megkerestem a rallis barátomat és segítségével vettem egy nálunk azóta is tiltott Hakkapellitta szöges gumit a Trabantra. Volt is meglepetés a gumisnál, mikor megjelentem vele. Acélgalléros vídia szögek álltak ki belőle. Olyan kemények voltak, hogy a tél elmúltával, azzal szórakoztam, hogy satufékkel megmarattam velük az aszfaltot. Később vettem azért egy „rendes” kocsit is, de azért a jó öreg trabi megmaradt talonba.
Még ezév nyarán történt, hogy javítani kellett a „Nagyvasat”. Visszaültem hát a Trabantba, amin még a téli gumik voltak. Így szaladgáltam vele pár napig, mikor egyik utamon megállítottak a rendőrök (ffi-nő kombó páros), és mondja a fickó, hogy szabálytalanul közlekedek. Adtam az ártatlant, de pechemre „rallyfan” volt a rendőr és már messziről megismerte a szöges gumik zizegését. Enyhítő körülményként értékelte a Trabantot, így megúsztam 3000 forint bírsággal.
„Szalazúgyvolt…, hogy végre 34 évesen (!) megvehettem életem első autóját,egy használt Trabantot. Óvtam, gondoztam is rendesen. Két évre rá falusi körorvos lettem. Innentől kezdve „életmentő” lett a kocsi. Arrafelé mindenki Trabanttal járt, így szépen belesimultam a környezetembe, használtam is erősen, mert akkoriban az a szokás dívott, hogy házhoz „hítták” az orvost.
Az akkori előjegyzési naptáram szerint, a hivatalos rendelési időn kívül naponta átlagban 6-10 házhoz hívásom volt. Tehát egy évben több mint ezer(!). Kellett hozzá egy-két hónap, mire eltájékozódtam a környéken, mert három Arany, Petőfi Kossuth utca is volt. Na ilyenkor matekold ki, hogy hova kell menni. Ha helyit kérdeztem, asszonta: „ott a Bözsiéknél jobbra, oszt a harmadik lesz az”. Egy szó mint száz, Trabanttal furikáztam, amit nem is zártam be, még a kulcsot se vettem ki belőle.
A kép nem illusztráció
Az első nyáron, a falunapon szerveztek egy amatőr autós versenyt, a közeli orosz katonai reptér betonján. Nosza, én is beneveztem. Kölcsönkértem az autóversenyző barátom versenyző sisakját, ami többe került mint a Trabant (a bukósisak kötelező volt). Felturbóztam a járgányt, tankoltam bele 98-as benzint, meg rajtahagytam a szívatót. Nagy meglepetésemre dobogós lettem, bronz kupát nyertem. Ezután is sok sportversenyen indultam, de soha nem nyertem egyszer sem ezen kívül. A kupa sajnos nincs meg, de a fénykép+videó és az emlék igen.
