„Szalazúgyvolt…”, hogy telefon készenlétes voltam. Csörgött este 10-kor a telefon, hogy küldik a kocsit, be kell menjek, mert „kaptunk” egy gyomorvérzőt. Nem volt mit tenni, mentem. Öltözünk a zsilipben az ügyeletes kollegával, és látom ám, hogy „nem csak úgy vetkőzik”, de tök csupaszra ám! Zokni, alsógatya is ledob, tunika felé műanyag hentes kötényt vesz. Nézzek ám mint szűz lány a pornó moziban és qvára nem értettem. Én csak „simán” átöltöztem.
Elkezdtük a műtétet. Hasmetszés, gyomrot megnyitjuk, benne egy csecsemőfejnyi kocsonyás vérömleny, amit nagy bőszen elkezdett belelapátolni az ölembe. Persze fél perc alatt, szó szerint „vérben fürödtem”, de még a kalucsnimban is cuppogott az alvadt vér. Irtó gyorsan megvilágosodtam, mire való volt ez a nagy vetkőzés, de már nem tehettem semmit. Folytattuk a műtétet még vagy 2 órát. Ezidő alatt ez a véres trutyi meg is száradt rajtam, vastag kéreg képződött a műtőskabáton, és az alatt (!) is. Vége a műtétnek, be a zsilipbe, a kolléga ledobja a hentes kötényt – alatta csont száraz –, felöltözik, majd távozik. Én ott maradtam és gondolkoztam, hogy mit is csináljak. Zokni, gatya ment a kukába, meztélláb, csupasz seggre farmert felhúztam és hazavitettem magam.
Mikor hazaértem, gyorsan vetkőznék le, mikor éreztem, hogy a farmerom zippzárja becsípte a szőrzetemet. Húztam erőből, a szemem kiguvadt mert nem szoktam hozzá az epiláláshoz. Jött az ötlet, kimentem a konyhába, ott volt egy mindenes hosszú olló, azt „vakon” belógattam a hasfalam és a farmerom közé, és hideg verítéktől gyöngyöző homlokkal, remegő térdekkel levágtam magamról a farmergatyát.
Azóta csakis és kizárólag gombos farmert viselek a mai napig, fene tudja miért…
A sok élményem közt volt egy legfontosabb: szívátültetést láttam az első magyar szívátültetés előtt 10 (!) évvel. „Szalazúgyvolt…”, hogy a barcelonai általános (=hasi) sebészetre kerültem gyakorlatra. Itt tengettem napjaimat, bár azért nem volt egyszerű a spanyol nyelvű betegbemutatókat megérteni. Volt 1-2 sebész, aki beszélt ugyan angolul, de amolyan „konyhanyelven”, amibe ugye nemigen fér bele a vakbélgyulladás sem. 😃
Nap mint nap jártam a sebészetre, meg persze a műtőbe is. Maga a műtőblokk kilenc műtőből állt, olyan volt mint egy csillag. Itt kezdődik „nagy kalandom északon…” (Ja nem, délen.) Történt ugyanis egy napon, hogy két hasi műtét között felfedeztem, hogy ebben a kilenc műtős központi blokkban vannak ám sokkal izgalmasabb történések is mint a 10. epeműtétet végignézni. Volt ugyanis köztük egy szívsebészeti műtő is! Addig-addig agyaltam a dolgon, míg megkértem a sebészprofesszort, hogy ugyan „ajánljon már be” a szívsebészprofesszornak. Így is tett, de ekkor meg cseberből vederbe kerültem, merthogy a szívsebész az USA-ban végzett és ugyanolyan perfektül beszélte az angolt mint az én kedves tolmácsom (nem kicsit hadarva, spanyolos temperamentummal). Nagy szemeket meresztett, hogy én a „vasfüggöny” mögül való vagyok (nemigen látott még ilyen emberfélét), de kedvesen fogadott és megengedte, hogy megnézzek egy szívbillentyű beültetést. Ez akkora élmény volt számomra, hogy onnantól kezdve csak a szívsebészeti műtő környékén „ólálkodtam”. Kérdeztem is, – hogy nem-e lehetne-e 🙂 még más műtétet is megnézni? Mire mondja, hogy most két napig nem, mert le lesz zárva a műtő. ☹️ Aztán valahogy addig, addig folyt a szó, míg a szívsebész prof. elkotyogta, hogy azért nem lesz műtét, mert beültetésre váró szívet (!) várnak. Mondtam is magamban, én innen addig el nem megyek, míg nem látok élőben egy szívátültetést! Rögtön „ráizgultam” a témára, és kértem is, hogy hadd nézzem meg. A válasz velős volt: „Ha itt leszek 23 órakor és még beférek a műtőbe, akkor rendben”. Mondanom sem kell, hogy ott voltam és ott ismerkedtem meg a másik két nézővel, Kenszukéval Japánból és Joséval Kolumbiából. Mindketten szívsebész szakorvosi gyakorlaton voltak ott. Maga a műtét szemmel láthatóan rutinnak számított, mert ez már náluk a 27. szívátültetés volt (és még csak 1986-ot írtunk).
Illusztráció
Három fontos mozzanatot emelnék ki.
Mikor már kivették a szívet és az üres szívburokkal lévő ember még élt, akkor még nem volt ott az új szív (!), de emiatt senki sem „parázott”, mert mondták, hogy a helikopter mindjárt ideér.
Jött a szív, a műtősnő egy sima fagyasztóládával érkezett futtában a műtő ajtajához, ott „beküldte mint curlingot”. A másik műtősnő lábbal „vette a passzt”. Láda kinyit, és megláthattuk a jégkásába csomagolt szívet.
Szív bevarr, műtőben síri csend. Erre a prof. megszólal: Kenszuje, photo! Mire a vágott szemű barátunk egy alkar hosszúságú teleobjektívvel céloz, a prof. lazán ujjbeggyel a szívet megpöcköl – és láss csodát – az új szív ELKEZDETT DOBOGNI!
Hát, nem is felejtettem el a mai napig sem.
A hölgy a képen Marija, José felesége, balján José (a szívsebész Kolumbiából), a harmadik nagyon mosolygó kiscsákó meg én vok. 😃
Kenszuke dia pozitívokat csinált a műtétről. Még ott helyben megkértem, hogy küldje már el nekem is postán. Egy fecnire leírtam a címem. Mit tesz Isten, úgy két hónap múlva jött egy levelem Japánból, benne a fényképekkel. Sajnos az életem „viharában” valahol elvesztek ezek a képek, amit rettenetesen sajnálok.
Ui.: Mindenki halálra röhögte magát a lufis ingemen 🤣 amit még a nagynéném küldött Ausztráliából.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
