„Szalazúgyvolt…”, hogy az egyik 7végén – ugyanaz a négyes, aki a Cserepes-kőben is meghált –, elhatározta, hogy ismét eltölt egy éjszakát a Bükkben. A mostani célpont a Lonci-rét volt.
Volt ott egy egy kirándulóknak készített fedett megálló. Ráadásul volt benne egy tök üres emelet. Szal mondám: „menjünk, aluggyunk ott”. Így is történt, összeállt a 4 fős csapat, deszantos hálózsákkal, némi hideg élelemmel + vízzel. Ez a hely sem egy turistákkal agyontiport övezet. Felszambáztunk a rétre, tüzet raktunk, megvacsiztunk, ki mit hozott, és az „emeleten” lefeküdtünk aludni. Akkor még igazi tél volt. Kb: –10 °C fok lehetett (a lényeg, hogy hajnalban fagyott.) A kohász csizmám nedves, hasított bőr szára úgy megfagyott reggelre, hogy olyan kemény lett mint egy konzerv doboz teteje. A fiúk újfent tüzet raktak, a csizmámat meg belették, hogy kiolvadjon. Ez meg is történt. Hozták azon melegében, fel is vettem, de mivel bőrtalpa volt, faszögekkel (ilyen ma már csak a mesében van), ami egy tenyérnyi területen leégett, ezért kicsit „hűvös volt” benne. Hazamentünk. 2 következménye volt volt. 1.) Az egyik cimbi anyja felhívta a családomat, hogy miattam lett a gyerekének arcüreg gyulladása. 2.) A megégett talpú csizmát, el kellett vinnem egy cipészhez, aki – óriási szerencsémre – „meghegesztette” a csizmát. Azóta, bármikor arra járok kocsival, mindig eszembe jut ez az ominózus történet.
0 hozzászólás