Görögországi kalandok
Utazás Gramvousa szigetére és a Balos lagúnához
„Szal” már idehaza is tudtam arról, hogy van egy „hírhedt” krétai út Balosra! (Nagyon tuti a név, mert egyből megjegyeztem, van itt kérem szépen „ájkjú”. 🤣 Nagyon piszkálta a csőrömet ez az út, mert annyi rosszat írtak róla. Mondtam is magamnak, „no ide ezé’ elmöggyünk, de tuti”. Így is lett. Mivel az autókázást nem kockáztattuk meg, az idegenmegvezetői eligazgatáson ajánlottak egy hajós utat Gramvousára.☹️ Kérdeztem is: – Balosra nem lesz fakultatív? Mire az idegenmegvezető fölpillantva rámnézett (pillantása még UV-szűrő mögött is porig alázó volt) majd fölényesen kinyögte: – Ez ugyanaz, csak más a neve (?). (A krétai elnevezések megérnek majd még egy misét – azaz egy bejegyzést.) 😃
Ha az, hát az! Befizettük a 68 „júrótperkop”. Másnak elfogadható időben volt az indulás (=nem túl korán). A tenger isteni kék volt – a helyiek úgy mondták, hogy „olajos” a víz –, tehát hullámzott rendesen. Felszálltunk a hajóra, elindultunk. Az első megálló Gramvousa volt. Ez egy lakatlan sziget a tetején egy velencei erőd romjaival, ahova mi nem mentünk fel, mert akkor nem élvezhettük volna a tengerpart kellemes vizét.
Itt volt még egy kis kalandom. A part közelében addig addig úszkáltunk, míg bele nem ment valami az egyik szemembe. A baj csak az volt, hogy ki kellett venni a kontaktlencsémet. Ott ahol semmi nem volt. Sem tükör, sem szappan, sem ház, csak a tenger. Nem volt mit tennem, napolajos kézzel kicsippantottam a kontaktlencsémet a tengervízben átöblítettem és már mehetett is vissza. Talán két percig csípett, de utána az is elmúlt pedig egész késő estig bent volt.
Gramvousa után mentünk Balos félszigetére, ahol van egy kis „belső tó” amit dagálykor elönt a tenger, és a visszamaradó víz langyos, sós „pocsolyává” teszi. Mindenki ide „rongyolt ezerrel” ahelyett, hogy a tengerparti részre ment volna. Itt rózsaszínű homok van, ami normál homokból és vörös korall törmelékből áll (mi hoztunk is haza belőle). No itt is ért meglepi, mert valami „megharapott” a víz alatt. Mint utóbb kiderült egy kis arasznyi és ujjnyi kék halacska volt az, amit valószínűleg a napolajunk bambuszolaja „gerjesztett be”. 🤣 Itt úszikáltunk még keveset, azután indultunk vissza.
