Bangkok nappal
„Szalazugyvolt…”, hogy reggel lezuhanyoztam, na nem úgy mint Coober Pedyben 🙂 és lementem a recepcióra, ‘hál istennek áldjuk az Urat, ez is beszélt angulul, mondámén őnéki, hogy asszondom, hagy haggyam máritten a nagypakk, mert este repülők haza és addig meg tennék én kicsinyég sétácskát Bangkokban. Mondá Ő: „YES, szőr, OK”!, osztan mégcsak LAKAT SEM KELLETT RÁ, bezárta egy szobába én meg mind az 5 dollárommal, a már csak két darabra fogyatkozott szendvicsállománnyommal meg a cocacolámmal elindútam városnézni (nemkisbátorság volt tőlem az éjszakai vegzatúra után). Dehát 1x élünk, elindultam.
Még jóságos rokonaim Ossziban, mikor megtudták, hogy megállok Thaiföldön, óva intettek az alábbiaktól:
- Ne egyek semmit, ami helyi.
- Ne igyak csak palackozott vizet.
- Ne élvezzem ojjan „jóéletű”kisjányok társaságát, akik helyiek, merthogy 40%-uk hívpozítiv(!):(. (No nemmintha 5 AUD-ból még erre is futotta volna…)
Innen kezdve leginkább az egyetlen szórakozást a nézelődés jelenthette (fényképeim nincsenek, már nem tom miért, talán nem volt pénzem filmet venni(?), úgyhogy a maradék 5 dolcsimmal a zsebemben, elindultam a belváros felé. Nem gyengén koncentráltam arra, hogy emlékezzek, hol is hagytam a szállodámat, tekintve, hogy nappal is csak „kukac-írás” volt mindenütt (messziről is jól látható tájékozódási pontokat szemeltem ki) és azokat memorizálva sétáltam be a „FOLYÓPARTRA”. Ne is kérdezzétek, mi a neve, nemléxem. Ahogy ottan sétálgatok, láttam már a paloták arany tetejét (de erről majd később), mikor odalibben hozzám a már jólismert „jóarcúkiscsákó”, és éktelen tempóban elkezd valamit gajdolni valami kutyulék angol konyhanyelven. Kérdem tőle: Mivan? De ő csak „nyomta tovább a sódert”. Nagynehezen megértettem, hogy Ő(!) aztat szeretné, hogy béreljek egy dzsunkát és nézzem jól meg a „Floating market” place-t (=ez magyarul kabbe annyit tesz, hogy „lebegő avagy úszó piac”. ) Hámmondom, okés, de nincs pénzem, kérdem oszt mennyit kóstálna egy ilyen túra? Asszondi (denemámakétapródja:), hogy 10 dollár. Mondom, sorry, nekem csak 3 dollárom van (!) (piszok könnyen tanulok ám! :)))
Na jó, széles mosoly, (honnan ismerős ez nekem?) itt a dzsunka, oszt már mehetek is. Valóban ott állt egy hajó, ijjet is Dzsekicsen 2-ben lehet látni, volt vagy 10 méter hosszú, 1-2 méter széles és rajta volt a „kapitány” (tuggyátok egy jóarcúkiscsávó). Kérdem én: Hol vannak a többiek? – Nincsenek többiek, azok már elmentek. Hoppá, kezdet a gerincem környékén valami jeges érzés végigkúszni, hogy csak nem a taxis-rémsztori akar itten megismétlődni? Erre a kiscsákó, látja rajtam a pánikot, egyből megnyugtat, hogy semmi gond, csónakba beszáll, úszópiac megnéz, ugyanide visszajön, ő itt fog várni. Na gondoltam, egy életem-egy halálom, 3 dollárt csak megér, oszt mönnyünk. Csónakba be, „kapitány” parttól el, irány Horány avagy az úszópiac.
Éppen krúzoltunk a dzsunkával a folyón felfelé ezerrel és a város szép lassan elmaradt mögöttünk. Csak én meg a Kapitány. Mikor már a folyóparti házak is ritkulni kezdtek és itt-ott megjelent maga a dzsungel is, node akkor már nagyon „taxifílingje” lett a dolognak. 😫 (Dőlt rólam a veríték, denemcsakazért mert 35 °C fok volt és 99%-os páratartalom, hanem mert ismételten látva a kapitány rezzenéstelen arcát, ahogy dzsavelunk egyre távolbabb a lakott területektől (noakkor már tuttam, hogy elraboltak és valami dzsungelben lévő rablótanyára visznek. Csak azt nem értettem, milyen váltságdíjat várnak értem, mikor az ausztrál rokonokon kívül senki a Föld kerekén nem tudta, hogy egyáltalán Bangkokban vagyok.)
Hát, gyerekek, ez a taxifíling belengte a bangkoki napomat. Megpróbáltam beszédbe elegyedni a Kapitánnyal, de ezsembeszélt anglisül, csak repesztettünk és repesztettünk a folyón(mellesleg a folyó sötétbarna vízű volt és olyan szagú mint nálunk a falusi pottyantóknak nyáron). Én meg csak néztem az órámat és próbáltam kitalálni, hogyan lehettem ekkora marha, hogy 24 óra leforgása alatt 2x is ugyanazt a kakit megetették velem, hogy én barom állat, miért hagytam, hogy legyőzze egészséges félelmemet a kíváncsiság. Amikor idáig értem az „önmarcangolásban”, akkor megérkeztünk az úszó piacra. A Kapitány lelassított és kézzel-lábbal elmutogatta, hogy fényképezzek+vásároljak, de én egy kóbor pillantás után „kőkemény” tekintettel visszát (!) intettem úgyhogy meg is fordultunk, oszt dzsaneltunk ám a „biztonságos” város irányába.