„Szalazúgyvolt…, hogy végre 34 évesen (!) megvehettem életem első autóját,egy használt Trabantot. Óvtam, gondoztam is rendesen. Két évre rá falusi körorvos lettem. Innentől kezdve „életmentő” lett a kocsi. Arrafelé mindenki Trabanttal járt, így szépen belesimultam a környezetembe, használtam is erősen, mert akkoriban az a szokás dívott, hogy házhoz „hítták” az orvost.
Az akkori előjegyzési naptáram szerint, a hivatalos rendelési időn kívül naponta átlagban 6-10 házhoz hívásom volt. Tehát egy évben több mint ezer(!). Kellett hozzá egy-két hónap, mire eltájékozódtam a környéken, mert három Arany, Petőfi Kossuth utca is volt. Na ilyenkor matekold ki, hogy hova kell menni. Ha helyit kérdeztem, asszonta: „ott a Bözsiéknél jobbra, oszt a harmadik lesz az”. Egy szó mint száz, Trabanttal furikáztam, amit nem is zártam be, még a kulcsot se vettem ki belőle.
Az első nyáron, a falunapon szerveztek egy amatőr autós versenyt, a közeli orosz katonai reptér betonján. Nosza, én is beneveztem. Kölcsönkértem az autóversenyző barátom versenyző sisakját, ami többe került mint a Trabant (a bukósisak kötelező volt). Felturbóztam a járgányt, tankoltam bele 98-as benzint, meg rajtahagytam a szívatót. Nagy meglepetésemre dobogós lettem, bronz kupát nyertem. Ezután is sok sportversenyen indultam, de soha nem nyertem egyszer sem ezen kívül. A kupa sajnos nincs meg, de a fénykép+videó és az emlék igen.
0 hozzászólás